Gyakran meséltem az útról,
mit jártam én,
csavargóként éltem, 
e napra várva rég,
hogy ölellek, 
a dal neked szól,
s talán felelnéd,
heverj mellém, szeress,
és én biztos maradnék,

de érzem, időm fogytán van,
s a dal, mit daloltam,
csak távoli visszhang,
mint szélben 
hangja malomkeréknek ,
azt hiszem, én már
kalandorként végzem.

Az idők során csavargóként
az újat hajszoltam,
letűnt napok,
éjük fagyos,
magányos utam,
de akkor úgy képzeltem,
szemem mellém vetít,
bár vakság megzavart,
mutatta, nem vagy itt,
de érzem, időm fogytán van,
s a dal, mit daloltam,
csak távoli visszhang,
mint szélben 
hangja malomkeréknek ,
azt hiszem, én már
kalandorként végzem.

Igen, hallom a szélben
hangját malomkeréknek,
azt hiszem, én már (csak)
kalandorként végzem.
(Katalin Nagy)