Sötét holló ablakomra röppen,
hallom őt, hogy hív, dalol nekem.
Aranyparázs tekintetével éget,
lát minden vétkem, olvassa lelkem.
S egy napon madaram már beszél,
mint Martin Luther és Periklész;

Kövesd seregem,
feketével szállj,
szabadulást adunk,
törsz embercsapdát.
Seregemet kövesd,
szárnyammal szállj,
érintsd isten karját,
s királyságot ád,
és királyságot ád.

Takarómra hímzi most az árnyát,
a mennyig fölszáll hollómnak röpte.
Fényesíteni szárnyam angyal tér meg,
vesztek, mint Júdás, kegyelmet éjre,
s lesz majd nap is, hogy elámít,
miként Luther, és Periklész amint,

kövesd a hollót,
a feketével szállj,
ajándékszabadság 
zúz embercsapdát.
Seregemet kövesd,
szárnyammal szállj,
érintsd az Úr karját,
s királlyá válsz,
és királlyá válsz.

Csak lézengek én testvéreim közt
eltörött szárnnyal, árulás ára.
Hívnak még, de szívem tőlük zárva,
távol vagyok már, s túlontúl árva.
Mindaz mit hollómtól hallok én,
csak Martin Luther, és Periklész,

jöjj seregemmel,
feketében szállj,
szabaddá válhatsz most,
törj embercsapdát.
Gyere seregemmel,
szárnyalj most fel,
fogd kezét istennek,
s királlyá tesz,
és Ő majd királlyá tesz.

Szóval most átkozom tüzét a hollómnak,
a dühöm ébred, mert lángja éget.
Felnevet, és elhagyja az Édent,
„sosem tanulsz, mindig tudtad”
és többé nem hallom énekét,
mint Lutherét, avagy Periklészét,

kövesd seregem,
a feketével szállj,
ajándékszabadság
zúz embercsapdát.
Jöjj, kövesd seregem, 
szárnyammal szállj,
érintsd isten karját,
s királlyá válsz,

hollóseregemmel 
jöjj, feketén szállj,
szabadságot adunk,
törsz embercsapdát,
kövesd seregemet,
szárnyammal szállj,
fogd meg isten karját,
és királlyá válsz,
és királlyá válsz.

(Katalin Nagy)Sötét holló ablakomra röppen,
hallom őt, hogy hív, dalol nekem.
Aranyparázs tekintetével éget,
lát minden vétkem, olvassa lelkem.
S egy napon madaram már beszél,
mint Martin Luther és Periklész;

Kövesd seregem,
feketével szállj,
szabadulást adunk,
törsz embercsapdát.
Seregemet kövesd,
szárnyammal szállj,
érintsd isten karját,
s királyságot ád,
és királyságot ád.

Takarómra hímzi most az árnyát,
a mennyig fölszáll hollómnak röpte.
Fényesíteni szárnyam angyal tér meg,
vesztek, mint Júdás, kegyelmet éjre,
s lesz majd nap is, hogy elámít,
miként Luther, és Periklész amint,

kövesd a hollót,
a feketével szállj,
ajándékszabadság 
zúz embercsapdát.
Seregemet kövesd,
szárnyammal szállj,
érintsd az Úr karját,
s királlyá válsz,
és királlyá válsz.

Csak lézengek én testvéreim közt
eltörött szárnnyal, árulás ára.
Hívnak még, de szívem tőlük zárva,
távol vagyok már, s túlontúl árva.
Mindaz mit hollómtól hallok én,
csak Martin Luther, és Periklész,

jöjj seregemmel,
feketében szállj,
szabaddá válhatsz most,
törj embercsapdát.
Gyere seregemmel,
szárnyalj most fel,
fogd kezét istennek,
s királlyá tesz,
és Ő majd királlyá tesz.

Szóval most átkozom tüzét a hollómnak,
a dühöm ébred, mert lángja éget.
Felnevet, és elhagyja az Édent,
„sosem tanulsz, mindig tudtad”
és többé nem hallom énekét,
mint Lutherét, avagy Periklészét,

kövesd seregem,
a feketével szállj,
ajándékszabadság
zúz embercsapdát.
Jöjj, kövesd seregem, 
szárnyammal szállj,
érintsd isten karját,
s királlyá válsz,

hollóseregemmel 
jöjj, feketén szállj,
szabadságot adunk,
törsz embercsapdát,
kövesd seregemet,
szárnyammal szállj,
fogd meg isten karját,
és királlyá válsz,
és királlyá válsz.

(Katalin Nagy)Sötét holló ablakomra röppen,
hallom őt, hogy hív, dalol nekem.
Aranyparázs tekintetével éget,
lát minden vétkem, olvassa lelkem.
S egy napon madaram már beszél,
mint Martin Luther és Periklész;

Kövesd seregem,
feketével szállj,
szabadulást adunk,
törsz embercsapdát.
Seregemet kövesd,
szárnyammal szállj,
érintsd isten karját,
s királyságot ád,
és királyságot ád.

Takarómra hímzi most az árnyát,
a mennyig fölszáll hollómnak röpte.
Fényesíteni szárnyam angyal tér meg,
vesztek, mint Júdás, kegyelmet éjre,
s lesz majd nap is, hogy elámít,
miként Luther, és Periklész amint,

kövesd a hollót,
a feketével szállj,
ajándékszabadság 
zúz embercsapdát.
Seregemet kövesd,
szárnyammal szállj,
érintsd az Úr karját,
s királlyá válsz,
és királlyá válsz.

Csak lézengek én testvéreim közt
eltörött szárnnyal, árulás ára.
Hívnak még, de szívem tőlük zárva,
távol vagyok már, s túlontúl árva.
Mindaz mit hollómtól hallok én,
csak Martin Luther, és Periklész,

jöjj seregemmel,
feketében szállj,
szabaddá válhatsz most,
törj embercsapdát.
Gyere seregemmel,
szárnyalj most fel,
fogd kezét istennek,
s királlyá tesz,
és Ő majd királlyá tesz.

Szóval most átkozom tüzét a hollómnak,
a dühöm ébred, mert lángja éget.
Felnevet, és elhagyja az Édent,
„sosem tanulsz, mindig tudtad”
és többé nem hallom énekét,
mint Lutherét, avagy Periklészét,

kövesd seregem,
a feketével szállj,
ajándékszabadság
zúz embercsapdát.
Jöjj, kövesd seregem, 
szárnyammal szállj,
érintsd isten karját,
s királlyá válsz,

hollóseregemmel 
jöjj, feketén szállj,
szabadságot adunk,
törsz embercsapdát,
kövesd seregemet,
szárnyammal szállj,
fogd meg isten karját,
és királlyá válsz,
és királlyá válsz.

(Katalin Nagy)